2014.02.11. 12:20 Módosítva: 2014.02.11. 12:41

85 éves korában életét vesztette Shirley Temple, aki 1928-ban született. Otthonában, Woodside-ban halt meg, Kaliforniában. Karrierjét gyerekszínészként kezdte, és már 21 éves korában visszavonult a filmezéstől, és inkább politikai pályára lépett – írja a BBC.

A család közlése szerint otthonában halt meg, családja körében. "Tisztelgünk előtte, figyelemre méltó eredményeket ért el az életben mint színész, mint diplomata, és a legfontosabb: mint a szeretett anyánk, nagyanyánk, dédnagyanyánk. Odaadó felesége volt 55 éven keresztül Charles Alden Blacknak."

Temple első filmjét hároméves korában forgatta, egyaránt énekelt, táncolt és színészkedett. Hat éves korában kapta meg az Oscar-díjat, amivel minden idők legfiatalabb színészeként vonult be a filmtörténetbe. Összes 43 játékfilmben szerepelt, nyugdíjba vonulásáig.

A híres színésznőről koktélt is elneveztek, mivel hiába forgott hollywoodi körökben, alkoholt még ő sem ihatott. A hírességek által gyakran látogatott Chasen's nevű bárban keverték ki neki az italt, még 1930-ban. A híres keverékbe gyömbér, és egy csöpp gránátalma szirup került, díszítésnek pedig cseresznye került.