A jövő héten tárgyalja a Szegeti Törvényszék azt az ügyet, amely a hivatalos valóság „folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettének” nevez, pedig a valóság sokkal regényesebb! Történetünk helyszíne Debrecen, a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, az év 2012. Az egyik női elítélt különösen vonzó lehet, hiszen három bv-őr udvarolt neki egyszerre.

H. J. törzsőrmester, az ügy első rendű vádlottja a sétákon rendszeresen megszólította őt, „és tudomására hozta, hogy »bejön neki«, majd” ajándékokkal halmozta el: adott neki csokoládét, színes zselés tollat, fülhallgatót, és még a nő családját is megkereste, hogy további csomagot küldhessen neki. Na, neki nem jutott semmi.

K. Z. őrmester, másodrendű vádlottnak már több szerencséje volt: a széptevési módszerei előttünk nem ismertek, de kétségtelen, hogy a nővel „szerelmi viszonya alakult ki, melynek keretében a fogvatartott cellájában csókolóztak, egymás nemi szervét simogatták, továbbá az intézeten belül leveleztek, mely levelek nagy része szexuális tartalmú volt”.

A. G. törzsőrmester, a harmadrendű vádlott járt legjobban: ő még 2010 nyarán ismerkedett meg ugyanezzel a nővel, akivel először leveleztek, majd szexuális kapcsolat alakult ki közöttük. Plüssállatokat, csokoládét, meggyes pitét, és más dolgokat adott be a zárkájába, de ami még ennél is szebb: egy rádiós kívánságműsorban küldött neki dalokat.

Sajnos a vádlottak fenti cselekményeikkel „megszegték munkaköri leírásuk azon rendelkezését, hogy a fogvatartottakkal való érintkezésük csak hivatalos tevékenységre irányulhat”, ami miatt február 18-án, bíróság előtt kell felelniük tetteikért. (Amit valahogy így lehet elképzelni.) Szegeden is történt ilyen, ott felmentették a cellaajtón keresztül szexelő börtönőrt.