horoszkóp

Elhunyt Herpai Sándor, a V'Moto-Rock dobosa

2014.02.14. 22:17

Néhány nappal ezelőtt életveszélyes állapotba került, majd hatvanéves korában elhunyt Herpai Sándor, a V'Moto-Rock együttes dobosa-alapítója, értesült a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a leromlott állapotú zenészre a járőröző rendőrök találtak rá Leányfalun egy Duna-parti padon, ahol állítólag sokat időzött, amióta felesége és fia elköltözött tőle. Ezután állítólag az erősen kihűlt Herpait egy fővárosi kórházba vitték, ahol elhunyt. Halálának körülményei egyelőre ismeretlenek. „Sándor nem vette át a kályhát, amelyet a baptista szeretetszolgálat akart neki kiszállítani. Hívtam a rendőröket, és így derült ki, hogy kórházba szállították, ahol meghalt" – nyilatkozta a lapnak a leányfalui polgármester, Nyíri Csaba, aki pénteken értesült a történtekről. Nyíri, aki többször próbált segíteni Herpainak, hozzátette: a zenész az elmúlt napokban sokat időzött a polgármesteri hivatal melletti parkban, és állítólag azt mondogatta, nem bírja már sokáig. Herpai Sándor előző év őszén pszichiátriai intézetbe került, ahonnan nem sokkal később megszökött

Herpai Sándor az 1970-es évek elején a Hétfő, majd a Meteor, 1974 és 1977 között pedig a V'73 zenekarban játszott. 1977-ben Demjén Ferenccel és Lerch Istvánnak megalapította a V'Moto-Rockot, amelynek dobosa lett. 1989-es feloszlásáig a zenekar tagja volt. 1998 és 2001 között a P. Mobil, 2001 és 2002 között pedig a Keresztes Ildikó Band tagja volt. A Wikipedia adatai szerint Herpai 1987-ben megalapította a Barbarót, amely két albumot vett fel. Játszott a Kormoránban is.