Állítólag egy észak-európai férfi volt Kelemen Anna szerelme, aki felakasztotta magát – derül ki a Borsból. Budapesten ismerkedtek meg, sokat utaztak együtt. A férfi halálhírét Kelemen Anna egy közös ismerősüktől tudta meg a közelmúltban. Állítólag, ezt azért hozzá kell tenni, mivel a pornózást is bevállaló celebnő az Édes élet egyik szereplője, így ahogy várható volt, azzal kerül majd a címlapokra, amit mindig titokban tartott: a magánéletével. „Annak ellenére, hogy Anna keveset hallatott magáról, számos kihívással kellett szembenéznie. Az észak-európai férfivel nagyon összepasszoltak. Rengeteget utaztak, bejárták a világot" – mondta egy neve elhallgatását kérő névtelen a lapnak.

Kelemen Anna hét év után tért vissza a képernyőre, jól indított, Hajdú Péternek mondta el, hogy drogok nélkül nem volt képes dolgozni, és hogy a pornót az élményért vállalta el.