horoszkóp

Tóth Verának fantasztikus pasija van

2014.03.09. 10:02

Az énekesnő a Borsnak adott interjújában áradozott arról, mennyire jól érzi magát végre, hét év szingliség és egy nagy lelki összeomlás után. „Azzal, hogy ma már van önbizalmam és jóban vagyok önmagammal, annak nagyon nagy ára volt. Néhány éve volt egy nagy lelki összeomlásom, ami nyilván nem egyik napról a másikra történt, hosszú évek alatt alakult ki” – mondta Tóth.

„Néha úgy érzem, túlteljesítettem az álmaimat, és amilyen a mostani életem, azt a legmerészebb álmaimban sem tudtam volna elképzelni. Meggyőződésem, ha az ember hisz az álmaiban – és ha tyúklépésekben is, de elindul feléjük –, igenis valóra válnak. Megtörtént, hogy eljutottam New Yorkba, találkoztam Lennie Krawitz-cel és van egy fantasztikus pasim. Néha nehéz elhinni, de tényleg velem történik. Az utóbbi fél évben egy új lépcsőfokra léptetett az életem: van egy párom, amit bevallom, hét év szingliség után kicsit nehéz elhinni, de mérhetetlenül boldog vagyok. Azért nem is szeretnék beszélni róla, hogy megmaradjon nekem az érzés. Úgy vélem, minél több embernek elmondom, annál kevésbé érezhetem személyesnek” – mondta még az énekesnő, aki érthető szeretne lenni, nehogy úgy járjon, mint Whitney Houston.

„Gyerekkorom óta Mariah Carey és Whitney Houston dalait hallgattam, majd megismertem Aretha Franklin művészetét. És nem is a körülöttük lévő csillogás fogott meg, hanem az a lelkiséggel és őszinteséggel teli énektechnika, amivel kiálltak a színpadra. A mai napig sokat tanulok tőlük, ugyanakkor látom azt, hogy a róluk kialakult kép miatt képtelenek az igazi arcukat megmutatni, így gyakran tragédiával végződik az életük. Pontosan azért, mert nem értette meg őket senki. Én arra törekszem, hogy egy megérthető valaki legyek, ne legyek túl bonyolult személyiség az emberek számára”.