horoszkóp

Konzervdobozzal lopta a netet a barcikai férfi

MTI/velvet
MTI/velvet
2014.03.21. 13:32

Egyebek mellett konzervdobozból készített vevőberendezéssel csatlakozott az internetre egy 23 éves férfi Kazincbarcikán, a Miskolci Járási Ügyészség közérdekű üzem ellen elkövetett információs rendszer és adat megsértésének bűntette miatt emelt vádat ellene – közölte Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője pénteken. A férfi jövedelemmel nem rendelkezett, így internetelőfizetést sem tudott vásárolni, ám hulladék anyagokból, így kutyakonzerves dobozból és egy rozsdás parabolaantenna-tányérból működőképes vevőeszközt épített, amely felismerte egy szolgáltató rádióhullámú hálózatát – mondta el a szóvivő.

A férfi ezt a szerkezetet egy laptophoz csatlakoztatta, és egy program segítségével feltörve a rendszert, létező előfizetők azonosítójával csatlakozott a hálózatra, amelyet jogosulatlanul, ingyen használt. Emiatt a rendszerben kimaradások jelentkeztek, a szolgáltató pedig bemérte az illegális vevőberendezés helyét és felderítette az elkövetőt is. Mivel az elektronikus hírközlő hálózat közérdekű üzemnek minősül, így a vádlott cselekménye 2-től 8 évig terjedő börtönnel is büntethető – tette hozzá a szóvivő.