Csütörtökön a Blikk azt írta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lefoglalta Berki Krisztián egyik cége, a BK Movie Star Kft vagyoni részesedését. Berki most a Borsban bizonygatja, hogy cége működik, és a NAV-nak sincs dolga vele, ám ha lenne, azonnal külföldre utazna. „Amennyiben tartanom kellene az adóhatóságtól, nem tartózkodnék Magyarországon. Január elején indult egy vizsgálat az egyik cégem ellen, de március 12-én ezt megszüntették” – nyilatkozta a szokásos szimpatikus stílusában Berki és papírokat is mutatott a Borsnak.

„Senki nem tette rá a kezét semmilyen tulajdonrészemre. Ha nem fizettem volna be, akkor biztosan lett volna következménye, de itt a bizonylat. Másik oldalról számomra valahol megnyugtató a tudat, hogy vannak vizsgálatok az országban, akár cégekkel kapcsolatban is. Én ezeket minden esetben önként vállalom is, ugyanis ezek által kaphatok egy visszacsatolást, hogy azokban a cégekben, amelyekben érdekeltségem van – és Magyarországon kevés ilyen van –, minden rendben működik” – tette hozzá Berki, a tisztesség és becsületesség szobra, aki ezen felül még megnyugtatta az olvasókat, hogy akár egy Smartba is hajlandó beülni. Arra sajnos nem tért ki a vasalt heréjű szuperceleb, hogy Smarton kívül még mibe ülne be, például régi Swiftbe? Daciába?

„Rengetegen támadnak azért, mert luxusautóval járok, márkás órám van, vagy most éppen azért, mert szép lakásban lakom, de ezek kizárólag rám tartoznak. Egy hatvanmilliós autóba is ugyanúgy beülök, akár egy Smartba” – mondta okosan a testépítő ex-Fradi vezér, akinek papíron saját bevallása szerint is alig van valamije, sőt, ő külföldön élő magyar állampolgár.

„Mindeközben papíron szinte semmim sincs, így ami látható, azt az üzleti partnereimnek köszönhetem. Nincs bejelentett lakcímem Magyarországon, külföldön élő magyar állampolgár vagyok, nem bujkálok, bárki megtalál. Van egy személyes kézbesítési megbízottam, aki jogosult a nevemben minden levelet átvenni, amit nekem küldenek. A másik cégemen, amelyet önként számoltattam fel, tizenötezer forint tartozásom van, ez egy adminisztrációs költség. Ennek ellenére azzal is úgy kerültem a címlapokra, hogy felszámolás alá került a cég. Igaz, csakhogy én számoltattam fel – magyarázta az egyre szimpatikusabb vállalkozó.