A 85 éves színésznő szombati szívinfarktusa után születésnapját is kénytelen kórházban tölteni, de állapota javul, akár már jövő héten hazamehet. Psota nem csügged, állapota ellenére minden nap más előadással lepi meg az Országos Kardiológiai Intézet dolgozóit.

„A művésznő még a betegágyán is egyfolytában szerepel, tulajdonképpen a kórház is csak egy díszlet számára. Hol saját életének történeteit meséli el különleges humorával megfűszerezve, hol pedig különböző színdarabokból ad elő monológokat, kisebb részeket. Az osztály dolgozói pedig általában tátott szájjal hallgatják” – mondta a Borsnak egy jól értesült ismeretlen. Psota Irént még szombaton szállították kórházba, életmentő beavatkozást hajtottak végre rajta, majd intenzív osztályra került. Látogatókat csak ritkán fogadhat, Törőcsik Mari kedden látogatta meg.