horoszkóp

Kiszel Tünde egy 13 éves lányt fenyegetett

2014.04.03. 07:24 Módosítva: 2014-04-03 09:33:02

Kedvenc érthetetlen jelenségünk, Kiszel Tünde igazi anyatigris módjára védelmezi mindentől lányát, Donatellát, de most úgy tűnik, kicsit elszaladt vele a ló: az 55 éves celeb úgy próbált rendet tenni lánya és egykori legjobb barátnője közt, hogy utóbbinak Facebookon küldött fenyegető üzenetet. "Hagyd abba a gyalázkodást, mert úgy összeverlek, hogy anyád lepedőben visz haza" – írta ízlésesen csupa nagybetűvel Kiszel a 13 éves Lilinek, akinek anyja nyilatkozott a Blikknek. "Felhívtuk, és el is ismerte, hogy ő küldte az üzenetet, majd lerázott minket. Én aznap nem engedtem iskolába Lilit, aki nagyon megrémült. A lányom azóta nem is beszél Donatellával, de sajnos a dolog nem ült el, a gyerekek azóta is bántják egymást iskolában. Ráadásul megtudtam, hogy Tünde nem csak a lányomnak, hanem két másik kislánynak is elküldte a levelet, nekik azt írta, hogy állítsák le Lilit, mert különben összeveri" – mondta a fenyegetett anyja. Kiszel Tünde azt bevallotta, hogy ő szerkeszti a Szeretjük Kiszel Tündét nevű oldalt, de azt nem értette, mi köze van a fenyegetőzéséhez a nyilvánosságnak.

Hozzászólna? Facebook oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!