horoszkóp

Ezért imádtuk Szabó Gyula hangját

2014.04.04. 18:23

Különleges szerepet töltött be jó pár generáció életében a pénteken elhunyt Szabó Gyula, aki meglepő módon nem is annyira színészi játékával, mint jellegzetes hangjával lett igazán széles körben ismert (persze ezzel nem lebecsülni akarjuk a színészi teljesítményét, nem véletlenül kapott annyi díjat, és lett a Nemzet Színésze). Jellegzetes szinkronjaiból válogattunk egy adagot, ezekkel szeretnénk emlékezni Szabóra.

Egyértelműen a Magyar népmesék sorozat volt a csúcs, innen emlékezni a legjobban Szabó orgánumára. Nézze meg A bíró okos lányát, és emlékezzen!

Frakk, a macskák réme is Szabó Gyulaként szólalt meg, itt A művelt eb című epizódban.

A Kérem a következőt! című rajzfilmsorozatban a főszereplő Doktor Bubót alakította, ahol ráadásul a főcímdalt is ő énekelte.

A Vukban nem jutott neki hosszú szerep, Vuk lelőtt apjának, Kagnak kölcsönözte a hangját (pl. 6:42-től).

És persze ne felejtsük el, hogy ő volt Columbo felügyelő magyar hangja is.