Elképesztő bűncselekményt göngyölített fel a Miskolci Járási Ügyészség: egy férfi februárban Tiszaújvárosban egy nagyáruház előterében elhelyezett üvegvisszaváltó automatába bedobott egy szörpös üveget, amelynek a nyakára egy cipőfűzőt kötött, így az automata leolvasta az üveg visszaváltásáért járó 67 Ft-os összeget. Ezt követően a vádlott az üveget a cipőfűzővel visszahúzta és ilyen módon 10 alkalommal újra bedobta a gépbe. Ezután a férfi az üveg visszaváltásáért kapott pénzen az áruházban 643 Ft-ért vásárolt 1 db 2 literes Koccintós márkájú, műanyag flakonos bort, majd megkísérelte elhagyni az üzletet, azonban az áruház biztonsági őre megállította és bekísérte a biztonsági helyiségbe. A mestertolvaj információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt állt a bíróság elé, ahol több fontos részlet is kiderült: A cselekménnyel okozott kár 670 Ft, amely megtérült, tekintettel arra, hogy az árut, valamint a fennmaradó 25 Ft-ot a gyanúsított átadta az áruház részére. A bíróság gyorsított eljárás keretében hozott volna határozatot, de a hajléktalan vádlott nem jelent meg a tárgyaláson, akit ha bűnösnek nyilvánítanak, akár 3 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtóközleményében.