Állítólagos szülei jelentkeztek azért a férfiért, akit tavaly decemberben találtak meg Osló egyik ipari területén, a hóban, és az égvilágon semmit sem tud magáról, semmire sem emlékszik – írja a norvég Local. A John Smithként emlegetett férfi családja az Interpolnál jelentette, hogy rokonukat ismerték fel a 187 centi magas, szőke, kék szemű férfiben.

A cseh származás a történet ismerőit aligha lepte meg: korábban a lelenc úr azt mondta, legjobban a cseh nyelvet érti, de angolul gondolkodik és álmodik. (Ezeken felül tud oroszul, szlovákul és lengyelül, szóval volt honnan szűkíteni a kört.) Két napig volt kómában.

Bár igazi nevét nem tudjuk – talán még ő maga sem –, már többfelé nyilatkozott. „Attól féltem, soká fog csak kiderülni, ki vagyok, de csak két nap kellett hozzá. Ez fantasztikus” – mondta a VG-nek. Az AFP-nek pedig az ellene valószínűleg elkövetett bűncselekményről beszélt. 

„Valószínűleg az történt, hogy kiraboltak, és biztosan történt szexuális erőszak is, aztán pedig kitettek az utcára Oslóban. [...] Arról lehet szó, hogy kihasználták az európai nyitott határokat [...], és Oslót szemetesnek használva, megszabadultak tőlem. Talán túlzottan megbíztam valakikben, ők meg elszórakoztak velem.”