A VV5-ből hamar kiesett, de két nőjének megverésével azért még néha felbukkanó VV Cristofel harmadik nekifutásra már rosszul járt, ugyanis exbarátnője új pasija úgy megverte, hogy még a feje is betört – írja a Blikk. "Márciusban műtötték meg a mellemet, itthon lábadoztam, és Cristofel egyáltalán nem törődött velem. Sőt, újra agresszív lett, és felhozta, hogy miattam nem mehet sehová, mert én tartom őt el. Csak annyit mondtam neki, hogy fel fogok épülni, és nincs szükségem a segítségére, menjen el, de nem tudtam kitenni a lakásból. Időközben megismerkedtem egy sráccal, és le akartam ülni megbeszélni Cristofellel, hogy már nem szeretjük egymást, kezdjünk új életet, szakítsunk. Azt mondta, ha adok neki havi 100 ezer forintot, akkor lelép a lakásból, de természetesen ebbe én nem mentem bele" – mondta az újságnak Vivien, aki szerint ezután azonnal agresszív lett Cristofel, úgyhogy bemenekült előle a szobába és hívta új fiúját. "Jól ellátta Cristofel baját, most végre visszakapta azt, amit velem és Veronikával tett. Betört a feje, amit aztán összevarrtak, és az orra is eltört. Csak ezek után tudtuk ők kirakni a lakásomból" – zárta le a nő, hozzátéve, hogy szerinte Cristofel csak a pénze miatt volt vele. A Vivient korábban már megütő Cristofel a lap megkeresésére nem tagadta a történetet, de nem akart belemenni a részletekbe, mert épp jól érzi magát a bőrében és munkát keres.