Először született jaguár a győri Xántus János Állatkertben; a kölyökről kedden, az első orvosi vizsgálaton kiderült, hogy nőstény, egészséges és két és fél kilót nyom. Anyjának ez volt az első ellése, ilyenkor pedig előfordul, hogy egyetlen utódot hoz világra. Ennek előnye, hogy a kölyök több anyatejhez jut, így gyorsabban és erősebbre növekszik – mondták el kedden az intézmény szakemberei, akik jelezték: felmerült a gondolat, hogy pályázaton keresnek nevet a kisjaguárnak.

A kölyök anyja, Zoia 2011 májusában a krakkói állatkertben született és a következő év telén érkezett a kisalföldi megyeszékhelyre. Azért esett rá a választás, mert csapatban nevelkedett és saját anyja nevelte fel, így ő is megtanulhatta, megtapasztalhatta, hogyan kell egy kölyköt felnevelni.

Zoia párja Chico, a kézzel nevelt feketejaguár, aki 2010 nyarán született a Szegedi Vadasparkban, de két nap után el kellett venni anyjától, aki nem szoptatta. A mostanra apává érett jaguár egy hónapos korában került Győrbe.