Bár nem tudjuk, mennyi pénztől esik el Nagy Feró azzal, hogy már nem az X-Faktor zsűritagja, de úgy tűnik, az énekes minden lehetséges módon próbálja pótolni a kieső összeget. Például termékeket reklámoz, ha úgy hozza az élet, legutóbb az egyik sörgyár reklámarca lett, később pedig egykori mentortársa, Geszti Péter adott neki lehetőséget. "Szólt, hogy ugorjak be néhány másodpercre egy reklámfilmbe, és most hálás lehetek érte. A megrendelőnek tetszett, és Péter nemrég hívott, hogy félperces film lett belőle. Nem fecseghetek ki üzleti titkokat, mert elveszíteném a megrendelők bizalmát, de ahogy számolom álmaim autójához még tízszer ennyit kellene összereklámoznom. Talált pénz, de nem ennek örülök a legjobban, hanem annak, hogy ezekben a kampányokban magamat adhatom, tehát a jelek szerint sztár vagyok, amiből az következik, hogy a Beatrice együttes értékét is növelem" – mondta a Blikknek az énekes, aki szerint a házassága is jobb ezektől a pénzektől.