Anyacsatornáját, jelenlegi munkahelyét és ex-barátnőjét is kellemetlen helyzetbe hozta Istenes Bence egy rádióműsorban – írja a Bors. A Való világ 6 műsorvezetője a Music FM reggeli élő adásában osztotta ki Iszak Esztert és Bártfalvi Sándort – Sanyócát –, a VIVA műsorvezetőit, úgy, hogy ő maga is a Vivánál kezdte pályafutását.

"Az idei Cometet egyszerűen kínos volt nézni. Ez a gála ilyen kellemetlen még soha nem volt. Esztert és ezt a Sanyócát örökre letiltanám a képernyőről. Ez a két műsorvezető évek óta vezeti a Cometet, de nemhogy fejlődnének, egyre rosszabbak. Még az előadókat sem képesek normálisan fel­konferálni, ráadásul három éve ugyanaz a szövegük. Semmi improvizáció, semmi kreativitás: ugyanazokat a klisés kérdéseketteszik fel, sőt szerintem még a jó estét, sziasztokot is a papírról olvassák" – kiritizálta Istenes Iszakot, aki évekkel ezelőtt a barátnője is volt.

Istenes egyébként a Viva Comet médiatámogató rádiójában mondta el kritikáját, szóval sokszorosan kínos volt a beszólása, bár a Viva marketingigazgatója a Borsnak azt mondta: "A két médiacég időközben egymással már a megfelelô szinteken egyeztetett, sikerült tisztázni és rendezni a hely­­zetet. A nézettségi adataink bizonyítják, hogy igenis kedvelik Esztit és Sanyócát."