Az egykori úszónő szerelme májusban döntött úgy, hogy anyagi megfontolásból külföldre megy dolgozni. Vezetéknév nélküli Ádám most felszolgálóként egy folyami hajóval járja a vizeket, és ezért egyelőre az esküvőt is lefújták – írja a Blikk

„Itthon volt munkája, de ez jobb lehetőségnek tűnt. Viszont abba én sem gondoltam bele, hogy ilyen nehéz lesz nélküle. Négy és fél éve élünk együtt, most pedig úgy kelek fel minden reggel, hogy nincs mellettem, és nagyon hiányzik" – mondta Szepesi Niki, aki telefonon és az interneten tartja a kapcsolatot Ádámmal, aki csak egy-két napra tud hazajönni . „Ezért is döntöttünk úgy, hogy bár tavaly volt az eljegyzés, és szó volt arról, hogy idén összeházasodunk, de erről most lemondtunk."