Greta Taubert egy teljes évre kivonult a fogyasztói társadalomból, és egy fillér nélkül élte remete életét. A Rappler.comnak elmondta, hogy a harisnyanadrág hiányzott a legjobban az alatt az egy év alatt, továbbá a pipere cuccok. „Saját magam készítettem a sampon. Elkezdtem úgy kinézni, mint egy neandervölgyi. A barátaim mondták nekem, hogy most már túl messzire mentem" – mondta állítólag nevetve mindezt a lapnak. A szabadúszó újságíró, Taubert az élményeiről könyvet is írt, Apokalipszis most címen, utalva Coppola háborús filmjére. Házi dezodorokat, házi arckrémeket, fogkrémeket használt, minden 100%-ban organikus volt, amit a szervezetébe vitt. Az ételeket maga termesztette közösségi kertben, vegetáriánus lett, a ruháit ingyen cserélgette. A német nő Barcelónába stoppal ment, ezzel is spórolva. Az tény, hogy bizonyította, hogy lehet úgy is élni, hogy az ember egy forintot nem költ semmire, sőt, csak keres ezen – elvégre könyvet írt az élményeiből.

Önnek mi hiányozna?