Most akár ön is megveheti azt a ruhát és azt a teniszütőt, amit a hetvenes évek egyik ikonikussá vált fotóján, A teniszező lányon láthat. A képet még 1976-ban készítette Martin Elliot egy teniszpályán, egy bugyitlan segget villantó lányról. A modell a fotós barátnője, az akkor 18 éves Fiona Butler volt, akit ma már Fiona Walkernek hívnak.

Martin Elliot a képet akkor eladta egy poszter kiadással foglalkozó vállalatnak, akik 1977-ben egy naptárban jelentették meg azt. A poszterből később mintegy 2 millió példányt adtak el világszerte. Most pedig a képen szereplő ruhát és teniszütőt aukcióra bocsátották, vagyis bárki megveheti, akinek van legalább 1000-2000 fontja, vagyis körülbelül 400-800 ezer forintja.