Műtét miatt mankóval jár Pikali Gerda

2014.07.23. 07:22

Mankóval látták közlekedni a napokban Rékasi Károly barátnőjét, Pikali Gerda színésznőt, és mint az a Blikkből kiderült, a járássegítőre egy komoly térdműtét miatt van szüksége. „Sajnos nagyon régen a keresztszalag elszakadt a bal térdemben, ezért egyre gyakrabban kiugrott a térdkalácsom, majd porc is levált róla. Először a Mágnás Miska című operettben, tíz éve tettem vissza a saját térdemet a helyére, hogy végig tudjam csinálni az előadást. Egyre gyakoribbak lettek a fájdalmas mozdulatok, ennek ellenére kivártam a színházi évad végét. Igaz, már csak a térdkalács alá beszúrt injekciókúrával tartottak talpon" – nyilatkozta a lapnak a színésznő, majd hozzátette: az elszakadt keresztszalag felszívódott a térdénél, így ezt a lábából kivett índarabbal pótolták. „Alig látszik a műtét helyén egy karcolásznyi heg. A kórház utáni első nap azonban nehéz volt, Karcsi az ölében vitt fel az emeletre, és meg kellett tanulnom mankóval lépcsőzni" – fűzte hozzá Pikali, akinek már gyerekként sem volt egyszerű, hetedik osztályos korában ugyanis találtak nála egy daganatot.