„Tünetmentes vagyok nyoma sincs a ráknak a szervezetemben. Azonban az elmúlt nyolc év nagyon kemény volt. Amikor megtudtam, hogy a mellemben találtak daganatos sejtet, senki nem volt mellettem. Nem volt párom akkor sem, amikor a szüleimet elvesztettem. Senki nem gondoskodott rólam, de soha egy pillanatra sem vesztettem el az optimizmusomat. {...} A házasságom évei alatt egyszer sem panaszkodtam, amiatt, hogy boldogtalan vagyok, pedig kellett volna, mert ezért lettem rákos. Közel a 64. születésnapom előtt, teljesen egészségesen úgy érzem, eljött az én időm. Mindent szeretnék kipróbálni, amit eddig nem tettem meg" – mondta a Borsnak Karda Bea, aki az 1976-os videóklipjében bombajó csaj volt.  Azt is hozzátette, hogy biztos benne, hogy előbb vagy utóbb valamelyik tehetségkutató műsor mentori székében fog majd ülni. A lap úgy tudja, hogy az énekesnő bakancslistáján az is szerepel, hogy újra férjhez megy, hogy kipróbálja a tandemugrást és delfinekkel is úszkálna.