Michael Jackson egykori alkalmazottjai szerint az elhunyt énekes volt a legmocskosabb hollywoodi sztár. A FemaleFirstön olvassuk, hogy Jackson rendszeresen a padlóra pisilt, ahol már egyébként is volt állati ürülék. 

„Michael néha körbeszaladgált ott, ahol az állatok voltak, aztán az összes kakit széthordta a cipőjén, nem is zavarta. Ha meg szóvá tetted, azzal fenyegetett, hogy kakihógolyót gyúr belőle, és megdobál.” Állítólag csak akkor emberelte meg magát, amikor 1993-ban felröppent az első gyermekmolesztálási ügye. (Amelyről nemrég derültek ki új, undorító részletek.)

Egy másik takarító arróol számolt be, hogy ugyanabban az évben Oprah Winfrey és Elizabeth Taylor meglátogatták (előbbi interjút készített vele), távozásuk után nem sokkal pedig az énekes egyszerűen a padlóra vizelt, a házon belül, a bejárat előtt. „Csak odaállt, lehúzta a cipzárt, és összevizelte a padlót.”

A helyzet később sem javult sokat, noha Prince fia születése (1997) után próbált tisztábban élni. Ennek ellenére rettentő mocsokban aludt, a személyzetnek lopva kellett kicserélnie az ágyneműt. „Nem is értettem, hogyan tud ilyen szennyben aludni. Zoknik és alsónadrágok voltak az ágyban, meg félig megevett csirkék, sült krumpli, a földön meg whiskey-s és borosüvegek. És lehetett tudni, hogy bepisil – nagyon büdös volt a helyiség.” A személyzet abban is egyetért, hogy Jackson igazi gyűjtögető volt, rengeteg furcsa és fölösleges holmit halmozott fel, köztük pisis babapelenkát.

Ezt a cikket kommentelheti, itt.

Kövessen minket a Facebookon is!