A Mamma Mia! c. musical próbái és előadásai miatt már két hete Szegeden lakik az ötvenéves színésznő, mivel azonban pasijának van munkája, ráadául Pesten, ezért egyedül lakja a bérelt lakást. A Blikk híre szerint Détár azért így sem unatkozik, időnként pedig masszőr Péter is meglátogatja. „A párom, Péter segített lakást találni, és vele érkeztem Szegedre, azóta pedig már meg is látogatott. Egyébként már együtt élünk, igaz, érdekes családmodellt alkalmazunk, amelyet én találtam ki. A lényege az, hogy a fiam, Zsebi a bázis, egy hetet vele lakunk, egyet pedig külön. Nem egyszerű a kétlaki élet, de nálunk szerencsére egyelőre remekül működik" – nyilatkozta a színésznő, hozzátéve, hogy majd csak szeptemberben költözik vissza a fővárosba.