Közel 100 milliós lakást vásárolt Andy Vajna a főváros luxusnegyedében, a Rózsadombon, ott, ahol Budapest legdrágább lakásait árulják – tudta meg a Blikk.

Ahogyan korábban sem fukarkodott a kormánybiztos, ha fiatal feleségéről, Tímeáról volt szó, most sem tette. A lakás tulajdoni lapja szerint Vajna Tímea, az édesanyja, Erika, és egy magyar cég az ingatlan tulajdonosa. Utóbbinak Andy Vajna az ügyvezetője, tulajdonosa azonban két amerikai cég. Az örökpanorámás luxuslakásokból zavartalan kilátás tárul lakóik elé a budai várra, a belvárosra, a dunai hidakra és a Parlamentre.

A Rózsadomb legexkluzívabb részén elhelyezkedő luxuslakásokat kétszeres Ybl-díjas tervező álmodta meg előremutató technikai megoldásokkal – ezzel hirdetik a lakásokat, amelyek közül még nem mindegyik kelt el, a fejlesztés ugyanis most is tart. A lap információja szerint Vajnáék egy földszinti 107 négyzetméteres, 3+fél szobás lakást vásároltak meg pár hónappal ezelőtt, amelyhez 23 négyzetméternyi saját, kertkapcsolatos panorámás terasz is tartozik. Az ingatlanok egyik értékesítőjétől megtudtuk, a földszinti lakások ára 690 ezer forintról indul négyzetméterenként, amihez a teraszt is ugyanilyen tarifával kell számolni.