horoszkóp

Meghalt a bakancslistás győri kisfiú

2014.08.19. 11:55 Módosítva: 2014-08-19 12:32:48

Júniusban járta be a sajtót a halálos beteg Horváth Dominik története. A szülők nem sokkal azelőtt tudták meg, hogy 3 éves fiuknak már csak hónapjai vannak hátra – írja a hír24.hu.

Horváth Dominik történetét a Bors írta meg idén júniusban. A kisfiúval tavaly tavasszal még minden rendben volt, rosszullétei nyár elején jelentkeztek először. Júliusban a gyermek fejéből daganatot kellett eltávolítani.

Az operáció után egy darabig még úgy tűnt, szépen gyógyul Dominik, 2014 júniusában azonban a fiú kisagyában több daganat is képződött, amelyek gyakorlatilag műthetetlenek, nem tudják megmenteni az életét.

Mikor nyilvánosságra került Dominik története, sokan összefogtak a kisfiúért. Bakancslistája volt a Facebookon. A kisfiú azonban múlt szombaton bekerült az intenzív osztályra. Három nappal később, kedden hajnalban halt meg.