Az együttes tagjai épp egy fellépésről indultak haza, amikor autójuk egy nagyobb testű őzzel ütközött. – írja a Blikk

„Én pont elaludtam, de szerintem a többiek is szunyókálhattak a sofőrön kívül. Aztán egy nagy zörrenésre, puffanásra ébredtem. Először azt sem tudtam, hol vagyok, mi történt, de aztán Dénes, a sofőrünk felvilágosított bennünket. Balról nekünk jött egy nagy őz, és a jobb oldalával elvitte a kocsi elejét. Még jó, hogy a sofőrnek volt annyi lélekjelenléte, hogy amikor meglátta az állatot, lefékezett. Mondjuk így is eltaláltuk, de mivel nem mentünk gyorsan, csak az autónak esett baja. Az őz is csak annyira sérült meg, hogy tovább tudjon szaladni. Mi a kocsival legurultunk egy nyugodtabb helyre, ahol leszedtük az összezúzott darabokat a kocsi elejéről” – mondta Endi.