L. L. Junior nagyjából havi egymillió forintot keres, ennyit jön be az Édes Életből, a jogdíjakból és a fellépésekből, mégsem élhet nagy lábon – írja a Blikk. Volt ugyanis egy 12,5 milliós banki tartozása, tartozott egy behajtócégnek, az adóhivatalnak, a társasháznak, ahol lakott, valamint a közüzemi szolgáltatóknak is, mindenkinek több százezer forinttal. „A kereseteim 70-80 százalékát törlesztésre fordítom. A többi pedig a családra és a mindennapi megélhetésre megy”  – mondta a Fekete vonat egykori rappere a lapnak. A tartozásokat fontossági sorrendben fizeti, a banknak visszaadott 8 millió forintot, a többi hitelezőjével részletfizetésben állapodott meg. „Több mint nyolcmillió forintot törlesztettem egy összegben nekik. Megvárjuk a független bíróság döntését, hogy kiszámítsák, pontosan hogyan állunk. Csak ezután tudok lépni. Még az is lehet, hogy visszakapok tőlük valamennyi pénzt” – mondta L. L. Junior, aki azután tudott elkezdeni hatékonyan törleszteni, hogy eladta a házát egy barátjának.