A kínai Kujcsouban (Guizhou) egy tízéves kisfiú hétfő délelőtt otthon volt, és a nyolcadik emeleti lakásukban rajzfilmeket nézett. Vagyis nézett volna, mert két emelettel fölöttük építkeztek, többek között egy ipari alpinista ügyködött valamit egy fúróval, és olyan zajosak voltak a munkálatok, hogy a fiút folyamatosan megzavarta a rajzfilmnézésben – írja a Shanghaiist. Amikor a fiú megelégelte a lármát, odament az ablakukhoz, és elkezdte elvágni a fölötte dolgozó munkás biztosítókötelét. A munkásnak feltűnt, hogy furán leng a kötele, lenézett, meglátta, hogy a gyerek vágja a zsinórt, elkezdett vele üvöltözni, de addigra késő volt. A férfi ezután gyakorlatilag biztosítás nélkül lógott, egészen pontosan nem tudott leereszkedni a földre. Kiabált a társának, végül kihívták a tűzoltókat is, és 40 perc után sikerült a bajba jutott munkást kiszabadítani. A fiú apját közben hazahívták a munkahelyéről, elnézést kért a munkástól a fia nevében, valamint kárpótlásul adott a férfinak egy új biztosítókötelet. Az esetről készült néhány képet itt nézheti meg.