Gyakran látogatta halála előtt a súlyos beteg Bajor Imrét haverja, Havas Henrik, aki Hajdú Péter Frizbijében az utolsó hónapokról beszélt, és arról, hogy szerinte a színész valójában sohasem volt jobban egy pillanatra sem. De őszintén hitte, hogy jobban lehet, íra a Bors. „Én sosem tapasztaltam olyat, hogy annyira jobban lett volna, hogy például le tudott volna menni a medencéjéhez. Bízott benne, hogy így lesz, és azt tervezte velem, ha jobban lesz, lemegyünk és medencézünk, ott beszélgetünk. Sajnos ez nem következett be" – magyarázta a felvételen Havas, aki azt is elmondta: Bajor nagyon hitt benne, hogy a kínai gyógymód hatásos lesz. Amikor hosszan ecsetelte, mi történik majd és hogyan a kezelés során, Havas csak inkább hallgatott, és sokszor összenézett Bajor feleségével. 

A Blikk eközben azt írja, hogy Bajor Imre özvegye szerint kegyeletsértő az, ahogyan a Bajort taplmasszázzsal kezelő Vargha Zoltán nyilatkozott és nyilatkozik a színészről, ezért Bajor Ildikó rágalmazás miatt ügyvédhez fordul. Vargha egyébként a Frizbiben is nyilatkozott nemrég, ahol azt mondta, szerinte a színész halálát nem rák, hanem vitaminok és morfium okozta. „Ügyvédhez fordultam, aki megteszi a szükséges jogi lépéseket minden kegyeletsértő, Bajor Imre emlékét bántó vagy jogsértő nyilatkozat miatt. Eljutottam arra a szintre, hogy elegem lett" – közölte Bajor Ildikó.

Update:  Hajdú Péter a Frizbi és a saját Facebook-oldalán nemrég tette közzé, hogy úgy határoztak: nem hozzák le adásban a Vargha Zoltánnal készült interjút. „A TV2 és a Frizbi szerkesztősége úgy döntött, hogy NEM kerül adásba (dr) Vargha Zoltánnal készüt Frizbis interjú! Bár a riport sokak számára tanulságos lehetett volna, akik a hagyományos orvoslással szemben az álgyógyítókat preferálják, mégsem szeretnénk esetleges rossz pillanatokat szerezni a gyászolóknak! Dr. Hegedűs Lászlóval, a család ügyvédjével erről telefonon egyeztettem! Az adásban Havas Henrik és Schobert Norbert, Rubint Rékával lesz a vendég! Hajdú Péter"