Vizet iszik, tehát terhes Michael Jackson 16 éves lánya

2014.09.10. 14:37

Elég messzemenő következtetéseket vont le a brit Daily Star abból az igen erős információból, hogy Michael Jackson lánya, a 16 éves Paris Jackson vizet ivott a vacsorájához: szerintük ugyanis ez könnyen jelezheti, hogy a lány terhes. Persze, van ám név nélkül nyilatkozó szemtanú, sőt, mit szemtanú, rajongó is, aki nyilatkozott a lapnak. „Láttam vacsora közben, és a kezében alkohol helyett víz volt, amikor pohárköszöntőt mondott. Márpedig ez elég fura dolog, azt inkább borral szokták" – utalgatott a lapnak a rajongó. Egy másik szemtanú meg egyenesen úgy látta, hogy mintha gömbölyödne a hasa. Az egy éve még súlyos magánéleti gondokkal küzdő Jacksonnak egyébként van pasija, de a kilétét nem fedte fel, ellenben már az eljegyzés felé haladnak.