Az RTL Klubhoz igazoló Szabó Zsófi már meg is kapta az utódát a Tv2-nél, a Megasztár egykori versenyzője, Nagy Adri váltja majd a Jóban rosszban című sorozatban. Egy komoly különbség van Szabó Zsófi és az őt váltó Nagy Adri között, mégpedig az, hogy előbbinek rövid, szőke haja van, utóbbinak hosszú, barna. A sorozat készítőiben viszont fel sem merült, hogy Nagy Adrit kiszőkítenék, inkább sorozatbeli karaktere kap új frizurát – írja a Bors. „Szinte néhány nap leforgása alatt jutottam el az első forgatási napig. Elhívtak a castingra, ami a múlt hét pénteken volt, szerdán pedig már kamera előtt is álltam” – mondta Nagy Adri a lapnak. A Tv2 program- és hírigazgatója, György Bence azt mondta, nem akartak hasonmást keresni Szabó Zsófi helyére, a nézők egy teljesen új karaktert kapnak majd a megszokott Betty néven.