Mellekből már biztos nem lesz hiány az EMA-n

2014.09.30. 10:55

Európa egyik legnagyobb celebeseményén mindig fontos kérdés, hogy ki vezényelheti le az élőben majd Magyarországon is követhető műsort, hiszen az egész hangulatát határozza meg a végeredménynek, ezért most boldogan bejelentjük, hogy 2014-ben az ezúttal Glasgowba került MTV EMA házigazdája Nicki Minaj lesz.

Abból kiindulva, hogy két éve Heidi Klum a cirkuszi játékosságot képviselte, tavaly pedig a LMFAO-s Redfoo házibulit hozott össze, az a gyanúnk, hogy a november 9-i gálán annyi mell és segg kerül középpontba, amennyit már rég láthattunk. A többi vendég névsora még ismeretlen, de Nicki Minaj állandóan hülyeségeket beszélő figurája már pozitív előjel, a hangulattól pedig ilyesmit várunk, mint amit alul lát.