Indriði Aðalsteinsson szomorú napra ébredt kedden (szeptember 30.): mint a Grapevine írja, a westfjördsi Skjaldfönn gazdaságban, amely az övé, egy hollócsapat brutálisan szétmarcangolta egyik báránykáját.
Aðalsteinsson elmondása szerint a hollók folyamatosan a legelőjénél gyülekeznek, ahová a ridegen tartott, nyáron ide-oda vándorló nyájai ősszel megérkeznek. „A túlevés, és az abból fakadó kellemetlen teltségérzet miatt a bárányok gyakran az oldalukra fekszenek, és néha hanyattfekve kötnek ki” – tájékoztatott a nyáj viselkedéséről. A lesben álló hollók megragadják az alkalmat, és mielőtt közbeléphetne, kicsípik a birkák szemét, lyukat marnak a hasára, és szó szerint kibelezik.
Kedden is ez lett a szomorú vége egy foltos juhnak. „A bárány elpusztult, alaposan megdolgozták a gyomrát, és a belsőségei javát kicsipkedték. Ketten voltak, a gazdasági hollók, amelyeket, amint lehet, kilőni tervezek.”
Aðalsteinsson mindezen felül is viszontagságos életet él: egerek pusztítják szénáját és járműveit, nyestek ritkítják a csirkeállományát, rókák pusztítják a hófajdokat, és a birkákat, amelyeknek ráadásul a hollótámadásokkal is szembe kell nézniük – amíg van mivel. Talán ezért szakadt ki lelkéből a líra, a történtek hatására ugyanis az alábbi költeményt írta meg. (A fordítás hevenyészett, elnézést.)
A hollót akaszd, lőjed
Bántsad, szúrjad, üssed.
Ez nem csak kitaláció,
E madár tényleg borzasztó
Múltja sötét-rút seb.
Szerencsére itt az eredeti is, ha tudnak jobbat, okvetlen küldjék el! Ha szeretnék meghallgatni, akkor itt elhangzik, robotszájjal csak persze. Kattintsanak ott a hangszóró ikonra!
Hrafn á að hengja og skjóta,
höggva, stinga og brjóta.
Það er ekkert rugl,
þetta er andstyggðarfugl,
með söguna svarta og ljóta.
Olvastunk már verset, amiben jobb volt a hollóimidzs, na.