A TMZ birtokába jutott felvétel szerint a boldog keresztény család kacifántos életét bemutató Hetedik mennyország lelkipásztora, Camden atya személyesen vallotta be, hogy több fiatal lánnyal is volt szexuális kapcsolata. Stephen Collins épp egy harcos válás közepén van feleségétől, emiatt került elő egy felvétel, amit felesége titokban készített közös terápiájukon. Collins a felvételen bevallotta a terapeutának, hogy még az első felesége 11 éves rokonát is molesztálta, amit 13 éves koráig többször is megismételt. "Volt olyan, hogy megfogtam a kezét, és a péniszemre tettem" – hangzik el a felvételen a beismerés. A teljes beismerést itt hallgathatja meg.

Ekkor felesége, Faye Grant megkérdezte, hogy volt-e közben erekciója is, amire a férfi azt válaszolta, hogy részleges. Itt nem állt meg, beszélt egy másik lányról Los Angelesben, aki a szomszédjukban lakott, illetve egy harmadik, New York-i 12-13 év körüli lányról is. A férfi állítása szerint azért ismerte be feleségének ezeket, mert megpróbálja helyrehozni a dolgokat. A felvétel csak most jutott a rendőrség birtokába, akik elindították a nyomozást az ügyben, de abban már biztosak, hogy legalább három áldozata van Collinsnak.