Már majdnem azt hittük, hogy az ötödik adás alatt is állva elalszunk, de akkor szerencsére jött Krasznai Tünde, és elkezdett énekelni. A expornós x-faktoros annyira igyekszik, hogy beilleszkedjen a celebek közé, hogy nekiállt még tegnap a sziklán zenét szerezni. 

Szerencsére a mai estére el is készült a Dzsungel élet című sláger. Atyaisten, ennél kellemetlenebb 2 percet talán még soha nem láttunk. Olyan kínrímeket alkotott Krasznai, hogy mi szégyelltük. Egy-két részlet a műből: Angéla, a gésa, Miki, aki kipiheni, Bea, a többgyerekes anyuka. Ehhez hasonló rímpárokat talált szegény a dzsungel társaira, de még ebbe a pár sorba is belesült. A jó hír viszont, hogy az adásban hallott verzió még csak vázlat, úgyhogy lesz folytatás. Gáspár Laci és Aurélió még hajnalig röhögött az előadáson, amit teljesen megértünk. Ha valamiért mégis meghallgatná, íme!

Szerencsére Krasznain kívül is történt izgalom. Aurélió annyira megkönnyebbülhetett a tegnapi székelés után, hogy örömében reggel kiverte. Nekünk csak pár másodperc jutott a magányos aktusból, de szegény szerkesztőket sajnáljuk, hogy végig kellett hallgatniuk a zihálást.

Ami még történt:

  • Dél-Afrikában esik az eső, ezért a műsor egyik legszórakoztatóbb figurája, Charlie, a papagáj csak az adás végén tudott csatlakozni
  • Krasznai Tünde indult neki a kígyós párbajnak, és Bódi Sylvit vitte magával, ügyesek voltak, úgyhogy lesz holnap hús
  • Madár lett a Dzsungel Királya, egyhangú szavazással őt választották a lányok alfahímnek
  • Holnap Fördős Zé megy bátorságot próbálni, ahol undorító dolgokat fog megenni, alig várjuk