A Redditen találtuk az alábbi képet. Feltöltője, tickle_the_turtle azt írta róla, főiskoláján, a Szent Olafban elhunyt egy diáklány, mire a város másik főiskolájának (Carleton) hallgatói virágot küldtek neki. Mindenkinek. Ennek eredményét fotózta le.

Egy kommentben valaki azt írja, hogy nem ez az első szép gesztus a két intézmény hallgatói között: idén tavasszal három hallgató hunyt el balesetben a Carletonban, akkor a most megajándékozott hallgatók szerveztek közös virágküldést. Megint más pedig azzal egészítette ki a történetet: ő az Olafba járt, ahol minden pénteken van egy virágboltos stand a postázó mellett. Ott szoktak virágot venni, aztán a hallgatói levelesládákba teszik (ezek nem zártak).