Azt írja a Blikk, hogy egy magát Boginak nevező illető levelet írt nekik a héten. Ebből kiderült, hogy Demcsák Zsuzsa jogosítványát elvették, úgyhogy taxival jár, a gyerekeit meg a családja hordja iskolába. A lap szerint a műsorvezetőt ugyanez a Bogi nevű egyén megfenyegette, azzal, hogy „meg fogsz dögleni”. Utóbbit Demcsák nem kommentálta, előbbiről viszont azt mondta: „aki kiadta a sajtónak a bevont jogosítványomról szóló információt, régóta figyel engem, sőt talán ismer is. A jelek szerint sokat tud rólam, és ez nagyon-nagyon megrémiszt”. 

A neve elhallgatását kérő ismerőse viszont azért elmondta, hogy volt fenyegetés, ami megviselte Demcsákot, mert annyi hülye mászkál a világban, hogy nem tudni, melyiket kell komolyan venni.

Ezt a posztot itt kommentelheti.

Kövessen minket a Facebookon is!