„A Roma Polgári Tömörülés jótékonysági nagyköveteként vittem először pénzre váltható kupakokat Szintiának, ebből fedezik a gyógytornáját, fejlesztését. Nagyon megérintett az érzelmeit a bájos arcocskájával kifejező kislány sorsa. Őszinte leszek: megtehettem! Pár százezer forinttal kiegészítettem a gázsimat, és átadtam nekik. Bár nekem is van családom, lenne hová tenni ezt a pénzt, de magánemberként úgy döntöttem, hogy most az egyszer a kupakokon és a nagy szavakon túl tényleges összeggel segítek, hogy ez a kislány az anyukája által tervezett külföldi őssejtkezeléstől meggyógyulhasson, és talán talpra állhasson" – mondta a már családapa Molnár Ferenc Caramel a Blikknek, és azt is hozzátette, szerette volna titokban tartani a jótékonykodást. A kislány, Szintia azonban posztolta a honlapjára Caramel segítségét. A nyolcéves gyerek túlélte a bölcsőhalált, azonban járni és beszélni nem tud.