Bódi Sylvi seggébe csótány mászott
Ma este láthattuk a Celeb vagyok, ments ki innen első idei szériájának utolsó részét, amiből kiderült, hogy a három döntős – Erdei Zsolt, Bódi Sylvi és Aurelio – közül ki lett a nyertes.
Az utolsó részben még mindhárom celebnek túl kellett élnie egy-egy bátorságpróbát: Erdei Zsoltnak csótányokat, kígyókat meg bogarakat öntöttek a fejére, majd egy tál kukacos takonyból kellett kiharapnia a nyereménycsillagokat. A VV6 nyertesének, Aureliónak meztelencsigát és skorpiót kellett zabálnia hányás nélkül, Bódi Sylvinek pedig – aki legalább tíz évet öregedett ezalatt a két hét alatt – öt vödörnyi csótányban kellett feküdnie. De a lényeg nem ez volt, hanem az, hogy az egyik csótány bemászott a visszavonult glammodell fenekébehez. Ennek pedig Bódi nagyon örült, azt mondta, a csótány az erogén zónáit csiklandozta, ami jó érzés volt neki.

Ennek ellenére Bódi Sylvi a harmadik helyen végzett, az első helyért pedig Erdei Zsolt és Aurelio küzdött meg. Ahogy Sebestény Balázs fogalmazott: "Egy olimpikon és egy bolond".
Végül az olimpikon, vagyis Erdei Zsolt nyert.
A fenti képen egyébként a pucsító Bódi Sylvi látható, aki azt mondta Sebestyénnek, hogy ezt nem tudatosan csinálta, ez neki ösztönös. Mármint a pucsítás.
Jövő hét hétfőn pedig kezdődik a második széria, amiben Aleska Diamondot, Baukó Évát és Puskás Petit is láthatja majd.
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIV. kerület Bosnyák utca 14.
- Alapterület 44 m2 Szobák 2 db Vételár 47,39 M Ft