VV Cristofel is azon magyarok között van, akik valamilyen módon munkát kaptak a Spectral című, jelenleg éppen a VI. kerületi Jókai utcában forgatott filmben. A Való világ egykori indulója tulajdonképpen betört Hollywoodba, kár, hogy nem színészként, vagy statisztaként, hanem egyelőre biztonsági őrként dolgozik a filmiparnak. A Bors úgy tudja, munkatársai nagyon elégedettek vele. Nem keresi magát halálra a munkával, 600 forntos órabérért dolgozik. „Úgy számoltam, hogy havi 140 ezeret meg tudok keresni ezzel, amiből hatvanezret hazaadok a szüleimnek, mivel még velük élek. A munka mellett járok edzeni, kempózni kezdtem, mert jó formában kell lennem. Elvégzek egy sulit, amivel személyi testőr lehetek később, szeretnék híres embereket védeni. Ehhez kell majd néhány év gyakorlat is, addig csinálom, ami van, és a nyári meló után is várnak vissza a Fröccsteraszra” – mondta VV Cristofel, aki példás gyorsasággal jött rá, hogy rendes munkából kell megélnie, az alkalmi celebeskedés nem elég kifizetődő.