Igyekszem, de nehéz. Nem nagyon tudok kibékülni a környezetvédőkkel. Már valamikor szeptember táján borzasztóan felidegesítettem magam. Egy esős, borongós vasárnap délelőtt elmentem Martonvásárra a Brunszvik-kastélyba. Imádom a parkot, jó párszor voltam már ott Beethoven koncerten.
Hogy jön a zene a környezetvédelemhez?
Úgy, hogy joggal feltételezi az ember, hogy közülük néhányan koncertmentes napon is ellátogatnak Martonvásárra. Úgy látszik nem látogatnak, mert egyáltalán nem tiltakoznak az ellen, amit ott láttam.
Mit látott?
Láttam egy rendezett parkot, láttam a szépen lenyírt füvet, a gyönyörűen megnyírt bokrokat és sövényeket, a karbantartott kastélyt. Megjegyzem a múzeum vasárnap délelőtt nem volt nyitva, ami egyszerűen érthetetlen. Aztán megnéztem a tavat, de mint kiderült, ez kisgyerek társaságában nem tanácsos. Nem túlzok, de tonnányi döglött hal volt a vízben, különösen a lefolyók környékén több száz bomló haltetem bűzlött. Az öt-hat kilós busák ugyanúgy ott lebegtek a víz tetején, mint a tenyérnyi keszegek, dévérek. Mondom elég csúnya volt az idő, de azért voltak látogatók, hazaiak, külföldiek is.
Ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el, hogy Európában ilyesmi lehetséges. A legszörnyűbb az, hogy még a parton, sőt a sétaúton is hevertek oszlásnak indult haltetemek.
Azzal kezdte, hogy előítélettel bír a környezetvédőkkel szemben. Ez azért van, mert úgy érzi, hogy nem teszik meg a szükséges lépéseket és csak a szájuk nagy? Miről szól ez az előítélet?
Mondjuk, Sólyom Lászlóról. Köztársasági elnökünk megfelelő turista öltözetben, kalappal, bottal a kezében, demonstratíve sétál a Zengőn, védve a bazsarózsákat az átkos lokátortól. Javaslom az Elnök úrnak, hogy ne menjen olyan messzire, és még formaruha se kell hozzá, de sétálja már körbe a városligeti tavat úgy, ahogy én sétáltam körbe a családdal. Döbbenetes!
A Szépművészeti Múzeum oldalában a vízen, cölöpökön áll a Robinson étterem. Igazán jó vendéglő, gyakran megfordulok ott, príma az étel, jó a kiszolgálás. Döglött hal persze ott is megtalálható, mindjárt a bejárattól jobbra a vízen, egy széttaposott sörös doboz társaságában. Aztán, ha tovább indulunk, akkor nagyon figyelni kell, mert az aszfaltozott sétány életveszélyes. Vannak olyan szakaszok, ahol húsz, harminc centis, több négyzetméteres, árokszerű mélyedés veszélyezteti a gyalogost, de bármennyire is a lábunk elé nézünk, azért fel kell figyelni arra az irdatlan szeméttömegre, ami a környéket borítja. A fák tövében köbméternyi rohadó levél keveredik papírral, csomagolóanyaggal, eldobott cigarettás dobozzal.
Na és a tó! A tó, a Vajdahunyad vár körül nem más, mint mocskos láp, pontosabban mocsár. A múzeum felőli oldal tele van vízzel, de annak az állaga olyan, hogy tiszta csoda, hogy a vadkacsák még nem szöktek meg.
Lehet, hogy a környezetvédők gondoltak rá, de még idejük nem volt, hogy kitakarítsák a tó középső részét. A híd túlsó oldalán működik a jégpálya - tényleg gyönyörű látvány – a másik oldalon ugyebár ott van a víz, középen pedig egy óriási betonteknő, kosszal, szeméttel, törmelékkel. Jó néhány külföldit láttam, aki tanácstalanul nézelődött a hídon. Az egyik oldalon Hollywood, a másik oldalon Banglades.
Miért a környezetvédőket szidja ezért, mért nem a kertészeket?
Egyszerű. Figyelje meg, bárhol Budapesten, bármit építeni próbálnak, máris megjelennek az időmilliomos környezetvédők. Annak idején az Úszó Európa Bajnokság idején a margitszigeti fákért aggódtak, mostanában meg a Liszt Ferenc téren demonstrálnak.
Szeretném látni, amikor a Köztársasági elnökkel az élen kivonulnak a Népligetbe. Ott ugyanis nem tucatnyi, de több ezernyi fáért kellene aggódni. Állandóan azt hallom, hogy milyen kevés a park Budapesten, hát kérem, ott van a Népliget. Nemcsak a fővárosi lakosoknak, de az aglomerációban élőknek is tavasztól, őszig a legkedvesebb kirándulóhelyük lehetne. Tudja mit lát most a Népligetben? Kurvákat nappal, melegeket szürkület után, ezen kívül koszt és pusztulást.
Ha én környezetvédő lennék, elgondolkodnék azon, hogy mire fordítom az energiámat. Szerintem a kedvező arány a következő lenne: tíz százalék demonstráció és kilencven százalék példamutató társadalmi munka. Elég szarul hangzik az, hogy társadalmi munka, majdnem olyan szarul, mint a kommunista szombat, de vannak olyan országok, ahol ennek hagyománya van.
A végére hagytam a legrosszabbat. Vannak emberek – és most tényleg nem a környezetvédőkre gondolok – akik anyagi hasznot húznak a környezetvédelemből. Ők azok, akik megjelennek a beruházónál, az építkezőnél, és ha nem kapják meg a kívánt összeget, akkor … akkor következik a végeláthatatlan procedúra. Mielőtt bárki megsértődne, megismétlem. Most nem a környezetvédőkről beszélek, hanem azokról, akik alvilági módszerekkel pénzt csinálnak egy igazán fontos, és nemes ügyből.
És legeslegvégül: isten ments, hogy Sólyom László tevékenységének őszinteségét kétségbe vonjam. Mindössze csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy neki is takarékosan kell bánni a munícióval, mérlegelni kell mikor és miért emelem fel a szavam, mert különben devalválódik.