Havas örökre elítélteknél járt a Csillagban

 

Ez a látogatás roppant tanulságos volt. Három olyan elítélttel készítettem interjút, akik élve már nem jönnek ki ebből a börtönből, azaz tészesek. Ez annyit jelent, hogy tényleges életfogytiglani szabadságvesztés. Az első interjúalany öt embert gyilkolt meg, köztük a saját bátyját, a másik egy élettársi közösségben élő férfit és egy nőt, a harmadik pedig a szécsényi gyilkos volt, aki egy tizennégy éves kislányt szurkált halálra, aztán egy emésztőgödörbe dugta.

 

Az első interjúalany maga a megtestesült gonosz. Szentkirályszabadján idős embereket ölt meg, nem is akármilyen brutális módon. Az áldozatokat hasra fordította, aztán hurkot dobott a nyakukba, a zsinór végét pedig a bokájukra kötötte. A szerencsétlenek saját magukat fojtották meg, húsz-harminc perces haláltusa végén vesztették el az életüket. Nem nagyon lepett meg, hogy a Polip címő olasz maffiafilmből vette az ötletet. Beszélgetés közben a vádiratból és az ítélet indoklásából próbáltam idézni, de az interjúalany néhányszor nevetve leintett, mondván, lehet, hogy csak harmincezret könyveltek el, de ő adott esetben két és félmilliót zsákmányolt, meg egy herendi készletet, csak a rendőrség nem jött rá. Örült, hogy végre eldicsekedhetett vele.

A kétszeres gyilkos egy Gyula környéki tanyán élt, víz, villany nélkül, abszolút nomád körülmények között. Barbár módon ölte meg és rabolta ki a közeli tanyán élő férfit és nőt. Ő is nevetgélt az interjú közben, amikor az ítélet indoklására hivatkoztam. Azt mondta, hogy próbálta eljátszani az elmebeteget, de most már beszéljünk komolyan. Mit mondjak, részletes, feltáró jellegű vallomást tett nekem.

 

A szécsényi gyilkos nem vállalta sem az arcát, sem a nevét, nyilván azért, mert szeretné, ha gyorsan elfelejtenék azt, amit tett, és könnyebbé válna a családjának és ismerőseinek az élete. Az ő esetében az az igazán érdekes, hogy azt állítja, miután sikertelenül próbálta megerőszakolni a tizennégy éves kislányt, emlékezetkiesés állt be, és pánikba esett, ezért dobta az emésztőgödörbe a kislányt. A gyerek még élt, amikor egy hosszú hegyes rúddal döfködni kezdte, majd dróttal nagy köveket erősített egymáshoz, és azt dobta a kislányra, aki végül elmerült. Az az érdekes tehát, hogy emlékezetkiesésre hivatkozik, azt sejtetve, hogy talán nem is ő ölt, csak a testet akarta elrejteni, de még érdekesebb, hogy a gyilkosság előtt egyszer már ült nemi erőszakért, ráadásul az áldozat unokatestvérét erőszakolta meg.

 

Ne keressünk indítékot vagy motívumot, de mindkét többszörös gyilkos arról számolt be, hogy kisgyermekkorukban az apjuk brutálisan verte őket. Ez nem magyarázat, hanem tény. A szécsényi gyerekgyilkos pedig többször célzott rá, bár nem mondta ki, hogy gyerekkorában szexuálisan zaklatták.

 

 

Múlt szerda óta még csak biztosabb vagyok abban, amit eddig állítottam. A börtönbeli kalauzom, a büntetés-végrehajtás tisztje, megerősített ebben a hitemben. Ők ott a Csillagban a következő elvek szerint foglalkoznak ezekkel a gyilkosokkal.

 

- A gyilkosok is emberek. Ha az igazságszolgáltatás úgy döntött, hogy életük végéig börtönben maradjanak, akkor ott is kell maradniuk. A börtön nem dönt, csak végrehajt.

             

- Senkinek sem érdeke, hogy ezek az emberek kezelhetetlen, életveszélyes állatokká váljanak. Az a cél, hogy ne jelentsenek veszélyt senkire, se a többi elítéltre, sem a fogvatartóikra. Ezek az emberek következmények nélkül ölhetnek meg bárkit. Azt kell tehát elérni, hogy ez a lehetőség fel se merüljön bennük.

             

- A tényleges életfogytosokkal a legnagyobb probléma a motiváció. Volt olyan hozzászóló, aki szerint egy négyszer négy méteres cellában kellene élve elrohadniuk, a Csillagban viszont kényelmes cellájuk van, rádióval, televízióval, van egy külön szoba, ahol DVD-t nézhetnek, társasjátékokat játszhatnak, sőt, ami a legnagyobb ajándék nekik, még főzhetnek is. Egyébként dolgozhatnak, némelyikük több mint húszezer forintot keres havonta, és ebből a pénzből vásárolnak a börtön kantinjában. Szerdán a kísérőm, akinek a nevét nincs jogom leírni, nagyon pontosan elmagyarázta, hogy mi ennek a logikája.

             

- Ezeket az embereket lényegében már nem lehet megbüntetni, megkapták a legnagyobb büntetést, ami csak lehetséges. Az egyetlen megoldás az, hogy normális körülményeket teremtünk számukra, gondoskodunk a megfelelő táplálékról, a megfelelő körletről, munkáról, kulturált kikapcsolódásról. Egyáltalán nem azért, mert szeretjük őket, vagy mert kedveskedni akarunk nekik, hanem megpróbáljuk őket kézben tartani. Ez annyit jelent, hogy ha megszokják az előnyöket, értékelik a bánásmódot, akkor a kedvezmények megvonása nagyon erős eszköz a kezünkben. Remélem, hogy ezt azok is megértik, akik eddig értetlenkedtek. Ez a legjobb pszichikai fegyver a legkonokabb, legprimitívebb többszörös gyilkossal szemben is: „viselkedj megfelelően, mert ha nem, akkor megvonunk tőled mindent, amit eddig kaptál”. Higgyék el, a szegedi Csillagban működik ez a módszer.

 

 

Attól, hogy nincs fizikai kapcsolatuk egy másik emberrel. Már a multkori bejegyzésben is említettem, hogy senkivel, sem elítélttel, sem smasszerrel nem kerülhetnek fizikai kapcsolatba. Az ő esetükben a puszta érintés is ki van zárva. Én nem értek hozzá, de a börtönben hozzáértők mondták, hogy ez borzasztóan igénybe veszi az ember idegrendszerét. Kapaszkodjon meg: Szegeden most azon gondolkodnak, hogy engedélyezik valamilyen állat tartását a cellákban. Persze ezt is tudományosan készítik elő. Csak olyan állatról lehet szó, amelyik bírja a fogva tartást, kist ermetű, szobatiszta, meleg vérű és szőrős. Hal vagy teknőc nyilván nem jöhet szóba, mert azokat nem lehet simogatni, a kutyának nagy a mozgásigénye. Nem ragozom, jelenleg két jelölt van, az egyiket én is kitaláltam, mármint hogy a macska, a másikra sose jöttem volna rá, mert hogy a vadászgörény. Minden szempontnak megfelelnek, elvégzik a dolgukat egy kis papírra szórt homokon, megszokják az embert mint társat, és ami a legfontosabb, lehet őket simogatni, mert melegek, és finom a bundájuk. Ez egyenlőre csak terv, remélem minél előbb valóság lesz belőle.

 

 

Én csak azt remélem, hogy az olvasók elgondolkodnak azon, milyen érdekek mentén érdemes a rabokkal foglalkozni. Elvadult, megalázott tönkrenyomorodott, szellemileg szétesett emberek vegetálása a cél? Akiben szemernyi humánum van, erre nem válaszolhat mást, mint azt, hogy nem, ez nem lehet cél.