Ismeretlenek három Molotov-koktélt dobtak Kóka János Normafánál épülő házára. Mit gondol az esetről?

Kókának szerintem az az interjú tett be igazán, amit én készítettem vele annak idején a Playboyba. Sokan emlékeznek rá, hogy együtt helikoptereztünk, megmutatta a másfélmilliós óráját… Kapott is ezért szépen. Ami a mostani fejleményeket illeti, kicsit máshol kezdeném.

Hihetetlenül képmutató ez az ország! Amikor Kókáról esik szó, csupa olyan ember szólal meg, aki minden tekintetben ártatlan, mint a ma született bárány. Néztem Deutsch-Für Tamást, az épülő Kóka-villa kerítése előtt szónokolni, és nem hittem a fülemnek! Azt hittem, mond valamit az általa megrendelt beléptető rendszerekről, amelyek olyan logika mentén lettek megrendelve az elnéptelenedett roskadozó stadionok számára, mint amikor valaki előbb veszi meg a karikagyűrűt, minthogy felkérné táncolni a kinézett lányt a bálban.

Meg úgy egyáltalán! Borzasztó kíváncsi lennék, hogy hány cég épített családi házat, hogy vissza tudja igényelni az áfát, hány cég tart fenn „irodát” a lakásában, hogy el tudja számolni a költségeket, kár is folytatni. Kóka – tetszik, nem tetszik – óriási butaságot követett el, amikor látványosan bevallotta, hogy igenis, ő milliárdos. Abban tévedett, hogy azt hitte, egy sikeres ember példája ma Magyarországon példa lehet. Mármint, arra, hogy feszülj neki te is, neked is sikerülhet.

Van a környékünkön egy virágárus hölgy, aki ősszel néhány hétig zárva tartott. Egy beosztottja állítólag feldobta az APEH-nél, azt mondja, súlyos milliókat keresnek rajta, lehet, hogy a lakása is rámegy. Pár napja azt mondta, hogy csinál egy új vállalkozást, csak most okosabban fogja csinálni. Egyébként ő is utálja Kókát, nem mintha ez számítana.  Ami a Molotov-koktélt illeti, bár háromból csak egy működött, majdnem telitalálatnak mondható a célpont kiválasztása. Legalábbis abból a demagóg szövegből kiindulva, amiről eddig beszéltem.


A Csintalan Sándor elleni támadást a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű szervezet vállalta magára. A szervezet tagjai állítólag már korábban is dobáltak meg parlamenti képviselők házait benzines palackokkal. Ön szerint a Kóka-ügy összefügghet  a volt  ügyvezető alelnök megverésével?

Az előzőekben elfelejtettem mielőbbi gyógyulást kívánni Csintalannak, ezt most pótolom. Ami a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű szervezetet illeti, egy ilyen név kitalálásában, szerintem érdemi munkát kellett végeznie Fábry Sándornak, Sándor Györgynek, Farkasházy Tivadarnak, Trunkó Barnabásnak, de nem kizárt, hogy maga Kuncze Gábor is csatasorba állt, kézen fogva Csala Zsuzsával.

Nem mernék nyilvánosan arról gondolkodni, hogy ki verethette meg Csintalant, ki lőtt bele annak idején a rendőrpalota üvegablakaiba, és most ki rendelte meg a Molotov-koktél dobálását. A kutya valahol ott lehet elásva, amire Csintalan Sándor a Prima Primissima díjas hírtelevízióban többször is célzott, mármint hogy arra, hogy az őt vascsővel verő legények többször is „faszszopó zsidóbérencnek” nevezték. Ez a faszszopó kifejezés, ez muzsika volt a fülemnek a koraesti órákban, amikor az unokámmal éppen tévécsatornákat váltottunk. Lassan megérjük, hogy a kereskedelmi televíziók műveltségi vetélkedőiben ötezer forintos kérdés lesz az, hogy ki Magyarországon a „faszszopó zsidóbérenc”? Megjegyzem, hogy a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg harcosai elektronikus levelükben tagadták, hogy ütlegelés közben bármit is mondtak volna, a „faszszopó zsidóbérenc”-nek. Egy igazi felszabadító nyíl soha nem mond ilyet.