Mit gondol az asztrológiáról?

    Hát, nem sokat. Teljesen normális emberek a környezetemben beiratkoznak ilyen-olyan tanfolyamokra, könyveket bújnak, számítógépen programokat futtatnak. Engem ez egyrészt meglep, másrészt megdöbbent. Rengeteg előítélet él bennem és higgye el, igyekszem ellenük küzdeni, ezért aztán hangosan nem mondom ki, hogy szerintem az asztrológia egy marhaság, de azért azt gondolom.

    Soha nem hitt semmilyen jósnak, boszorkánynak, vagy asztrológusnak?

    Kerülöm a társaságukat. Egyszer bedőltem, illetve mielőtt ezt a sztorit elmesélném, eszembe jutott, hogy egyszer egy cigányasszony jósolt nekem a Margitszigeten. Ültem egy lánnyal a padon, amikor hirtelen megjelent egy cigányasszony és magához rántotta a kezem. Próbáltam tiltakozni, de már mondta is, hogy borzasztó hosszú az életvonalam, ezek szerint szép kort érek majd meg. Aztán gondterhelten vizsgálgatta azt a bizonyos életvonalat, és azt mondta, hogy rossz híre van, mert nagyon hirtelen szakad meg, ami nagyjából azt jelentette, hogy valószínűleg nem ágyban, párnák közt végzem. Bele se merek gondolni, hogy mit jelent ez! Már nincs is magyar hadsereg, ahova be kellene vonulnom.

    És mi volt a „bedőlés” története?

    Képzelje el, hogy úgy nyolc-tíz évvel ezelőtt felhívott az ország legnevesebb természetgyógyászainak egyike és gondterhelten megkért, hogy fáradjak el a rendelőjébe, mert kifejezetten aggódik értem. El is mentem. Ő valamilyen drótokat himbált fölöttem, meg kikérdezett. Konkrétan emlékszem, hogy érdekelte, hogy fürdés után viszket-e a lábszáram. Egyből rávágtam, hogy igen, mert hirtelen úgy emlékeztem, hogy szokott viszketni. Közölte, hogy vastagbél-gyulladásom van, amit haladéktalanul kezelni kell. Egy papírra felírta vagy tizenöt-húsz gyógynövény nevét, meg a keverési arányt és én éveken keresztül ittam azt a szar teát.

Aztán amikor ötvenéves lettem, elmentem egy totális kivizsgálásra, rögtön a vizsgálat kezdetén megkérdezték, hogy van-e valamilyen betegségem, én büszkén kivágtam, hogy hogyne volna, vastagbél-gyulladásom van. Na, ezek után fél-altatásban feldugtak a fenekembe valami üvegszálas szondát, a végén pici kamerával, sőt úgy fordítottak, hogy lássam a monitort is. Az orvos teljesen el volt varázsolva és megmutatta, milyen gyönyörűek a bélbolyhok. Képzelje el, hogy meztelen fenékkel az ajtó felé feküdtem, egyszer csak nyílt az ajtó és legalább négy nővér nézett be. Azt mondták, hogy éppen csak erre jártak. Na, mindegy! Kiderült, hogy egyáltalán nincsen vastagbél-gyulladásom és estére már nem is viszketett a lábszáram. Megjegyzem, hogy rengeteg csomag tea rohad a kamrában, ha valakinek viszket a lábszára, elküldöm.