A Kuruc.infón megjelent egy cikk, melyben az ön activitys szerepléséről írnak. Tudja, amikor Pákó felajánlotta „csokifaszát”, ön pedig kivonult a forgatásról. Az újságíró, bár kifejezi, hogy nem szereti önt, ezért a tettéért mégis dicséretben részesíti. Mit szól hozzá, hogy szimpatikus a Kuruc.infónak?
Hát, ez jó! Új mondás születik, valahogy így: dicsérjen meg téged a Kuruc.info! Komolyra fordítva a szót, a magyar közbeszéd egyik legnagyobb problémájával állunk szemben, két véglet szorítja az embert. Az egyik a zsidó-, a másik a cigányügy. Nem is olyan régen olvastam valahol egy komoly dolgozatot arról, hogy zsidóügy pedig nincs, mint ahogy cigánybűnözés sincs. Iszonytató baromság mind a kettő. Ha most azt mondom magának, hogy a színesfém-kereskedelem a cigányok kezében van, attól azért nem szakad le a plafon, mert igaz.
A gond ott kezdődik, hogy Antall József bronz mellszobrának az eltulajdonítását megideologizálják. Egyszerűen arról van szó, hogy a cigány számára egy óriási eszmei, de csekély anyagi értékkel bíró szobor eltulajdonítása nem sokban különbözik a MÁV trafóolajának ellopásától. Egyébként, mint jelent az a szó, illetve fogalom, hogy ügy? Nyilván olyasvalamit, ami foglalkoztatja a közvéleményt. Miért ne lehetne Romániában magyarügyről beszélni? Nyilván nem mindegy, hogy Koszovó után követel-e magának területi autonómiát Székelyföld. Ez ügy? Ez ügy. Hogy hogyan érzi magát Európa legnagyobb zsidó közössége nálunk, Magyarországon, az ügy. Mondhatnám, nemzeti ügy.
A Kuruc.info azért dicsért meg – egyébként nem vagyok olvasója – mert őszintén mertem a cigányügyről beszélni, illetve írni. Ami pedig Fekete Pákót illeti, megérdemeltük ezt a sorscsapást. Amikor ezen a talpraesett srácon röhögünk, tulajdonképpen magunkon röhögünk, mert ugye az Add ide a didit, az azért nem a nigériai folklór része, az tetőtől talpig színmagyar. Megjegyzem, a Pákóból meg a menedzseréből még azt is kinézem, hogy a srác nemsokára lajbiban, karikás ostorral keresi a Pilisben Szörényi Levente nyomán a szívcsakrát. Bátor vállalkozás lenne egyébként, mert Csaba királyfi és Makovecz Imre azonnal aláírást gyűjtene, de ez már tényleg a vicc kategóriája.
Komolyra fordítva a szót, ön hogy áll a faji előítéletekkel?
Küzdök ellenük, több-kevesebb sikerrel. Nem nagyon kedvelem például az ázsiaiakat. Egyszer voltam arrafelé, Balin töltöttem két hetet. Nem sikerült megszabadulni az előítéleteimtől. Színes nővel például képtelen lennék szexelni, azt ne kérdezze, hogy miért. Ez az ellenszenv belülről jön. Megcsodálom én Naomi Campbellt, de hogy hozzáérnék, az szinte kizárt. Fene se tudja, hogy miért, de nekem Claudia Schiffer jön be.
Egészen komolyra fordítva a szót, elég sokat olvastam már ahhoz, hogy tudjam, az előítéletek és a prekoncepciók a szocializáció során befészkelik magukat az agyunkba. Walter Lippmann írja, hogy az előítélet olyasvalami, mint az egykori nyomdászatban a sztereotípia, azaz a betű negatívja, amit aztán kitölt az ólom. Így aztán nehezen szabadulunk azoktól a sztereotípiáktól, hogy buta tót, bocskoros román, ügyeskedő zsidó, tolvaj cigány, és a lehető legnehezebben attól, hogy ha Amerikában öten állnak a forgóajtóban, mindig egy magyar jön ki először. Egyszóval, én is tele vagyok előítéletekkel, és csekély mentség, hogy tudok róluk, és igyekszem szabadulni tőlük.