Nincs hozzá gusztusom. Se nekem, se a családomnak. Néha az unokákkal lefényképezhetnek, de akkor se a bulvár számára, legfeljebb nívósabb magazin jöhet szóba. Az is csak azért, hogy a gyerekek majd egyszer elővehessék a fényképeket.
Ezt csak azért hoztam szóba, mert az előbb elszólta magát és mesélt arról, hogy a legkisebb unokával, a Zsófival fényképezkedtek néhány napja.
Borzasztó tanulságos volt az egész. Zsófi nagyon érdeklődő, de még csak hároméves és utálja a felhajtást. Amikor a szülei elhozták a fotós műtermébe, körülnézett, aztán közölte, hogy menjünk haza, mert ő úgyse engedi magát lefényképezni. Félórát próbálták győzködni, csokival megvesztegetni, de nem, és nem. Így aztán abba maradtunk, hogy talán a lakásunkban, a megszokott környezetben, össze lehet hozni néhány felvételt. Az első három órában kb. másfél percet töltött az ölemben, a fotós majdnem idegösszeomlást kapott. Aztán a nagyanyjának eszébe jutott a megoldás.
Miért nem játszottak Zsófival? A gyerekek olyankor nem figyelnek a külvilágra.
A Zsófi figyelt. Az anyja meg az apja az összes kedves játékát odakészítette, de ahogy meglátta a fényképezőgépet, már durcás lett.
Mit talált ki a nagymama?
Hát, ez az! Szólt a Zsófinak, hogy mehet számítógépezni. Most szólok, hogy nem szeretném ha félreértenének, nem arról van szó, hogy a Zsófi zseni és most én őt magasztalom, a jelenség a fontos. Az történt, hogy átvonultunk a dolgozószobámba és a Zsófi rávetette magát a számítógépre. Novemberben volt hároméves. Beindított, belépett, megkereste a Word ikonját, idelépett, odalépett az egérrel és pillanatok alatt elővarázsolt egy rakás ábrát.
Válogatott a betűtípusok között és addig pörgetett, amíg megtalálta a kedvenc virágját. Nagyított és kicsinyített, aztán színezett, aztán gondosan megnézte a nyomtatási képet és nyomtatott. Balkézzel felnyúlt a nyomtatóhoz, de oda se nézett, már tudta, hogy hol jön ki a papír. Aztán kikapcsolta, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A nagyanyján kívül mindenki csak álmélkodott. A fotós hölgynek ugyancsak hároméves a fia, azt mondta, hogy fizikai képtelenség, hogy ezzel a pici kézzel, hogyan lehet ilyen gyorsan és hibátlanul dolgozni az egérrel. Őszintén szólva nem tudom, hogy normális-e, hogy a gyerek délutánonként veszi a cipőjét, elköszön a szüleitől, leballag a lépcsőn hozzánk, bekopog az ajtón és azonnal ráveti magát arra a nyomorult gépre, amelyhez én szinte nem is értek. Én maximum a híreket nézem meg a monitoron, meg az e-maileket. Az a gyanúm, hogy nem tesz jót egy hároméves gyereknek a számítógépezés.
És mi van a többi játékkal?
Persze szeret játszani a babájával, a Sárával, meg ezernyi más játéka van, de igazából csak a dominó meg a kártya tudja lekötni. Van egy távirányítású gyönyörű piros Ferrarija is, azt karácsonyra kapta tőlem.
Na és, azzal játszik?
Nem. Azzal én játszom.