Ötrendbeli hamis vád miatt nyomozást rendelt el a budapesti ügyészség E. Zsanett ellen. Emlékszem, rögtön a botrány kitörése után, ön a Mokkában azt mondta, hogy nagyon valószínűtlennek tartja a lány vádjait.

Természetesen csak a megérzéseimre hagyatkozhattam és azok most is bejöttek. Harminc éve vagyok újságíró, ez alatt az idő alatt rengeteg gyanús üggyel találkoztam, számtalan panaszos levelet kaptam, volt alkalmam beszélgetni sok vádlottal és vádaskodóval. Pár éve egy alföldi kisvárosban, köztiszteletben álló idős tanárember akasztotta fel magát, mert néhány egykori tanítványa pusztán bosszúvágyból terjeszteni kezdte, hogy a tanár úr pedofil. Volt egy amerikai film – a címére már nem emlékszem – arról szólt, hogy egy fiatal egyetemi oktatót egy bulin csapdába csalja az egyik tanítványa. A lány az együttlét után megrongálja a ruháját, összekarmolja magát csak azért, hogy bosszút álljon egy rosszul sikerült dolgozat miatt. Nem dolgom Zsanettet minősíteni, de az azért elgondolkodtató, hogy néhány vádja elég volt ahhoz, hogy lefejezzék a magyar rendőrséget. Szerintem röhej ami történt.

Ön szerint elítélik Zsanettet?

Nagyon remélem. Egyébként azt is remélem, hogy nem kap súlyos büntetést, mert nem az a lényeg. A lényeg az, hogy az ítélet valamilyen mértékben precedens értékű lesz és talán visszatartó ereje is lesz. Kíváncsi vagyok, ad-e ki közleményt a Fidesz alelnöknője, Pelczné Gál Ildikó, meg Morvai Krisztina. Elképesztő, hogy azok után ami történt, még komolyan veszi őket valaki. 

A politikusok mindig komolyan veszik magukat.

Időnként magam is csodálkozom, hogy néhány politikust, közéleti szereplőt valaki is komolyan vesz. A mai magyar közállapotokat jól jellemzi, hogy megállás nélkül szerepel egy olyan befolyásos és közismert ember, aki köztudottan beteg.

 Ki az?

Ugye nem gondolja, hogy megmondom a nevét? A lényeg az, hogy az illető tényleg nem akárki, épp ezért elképesztő, ami körülötte történik. Jó tíz éve hallottam először suttogni arról, hogy nagyon súlyos mentális problémái vannak, rendszeresen szorul orvosi kezelésre, de … és ebben az esetben ez nagyon érdekes, ő szívesen abbahagyta volna amit csinál, mert maga is tudta, hogy beteg, de nem engedték. Teltek múltak az évek és ez az ember egyre kiszámíthatatlanabbá vált és mégsem történt semmi. Az utóbbi időben teljesen szabadjára engedték, egészen elképesztő dolgokat mond és bár hivatalosan még mindig szakmai tekintélyként tartják számon, lassan-lassan már a stílusa is ordenáré. Szorosan kötődik az egyik párthoz, és alkalmam volt egy pártvezetőt megkérdezni arról, hogy miért nem küldik már szanatóriumba ezt a szerencsétlent. Vállvonogatás volt a válasz, meg egy mondat, valahogy így szólt: „Én is aggódom érte.”

Ha megmondaná a nevét, talán az segítene.

Maga viccel! Ebben az országban csak BB Évike bolondulhat meg az újságokban. Nálunk csak az egyik tévécsatorna műsorvezető fiúja szeretheti nyilvánosan a fiúkat, nálunk hivatalosan a politikusok kiváló családapák … mert ezekben a kérdésekben tényleg konszenzusra jutottak a pártok. Meg persze abban, hogy ők aztán nem gyűjtenek számlát az APEH-nek.

Mit szól hozzá, hogy Toller Lászlótól esetleg megvonják a mandátumát?

Szerintem ez szánalmas. Ahhoz azért pofa kell, hogy van egy kómában lévő képviselő, aki úgy jut tiszteletdíjhoz, hogy nem látja el a feladatát és úgy vesz fel költségtérítést, hogy magatehetetlenül fekszik otthon. Tetszik az a szöveg, hogy a vagyonbevallását se ő írta alá! Aztán kit érdekel ez, ha az összes többi mozgásban lévő magyar képviselő időről-időre kómába esik és öntudatlanul, számla nélkül van pofája felvenni súlyos százezreket? Azok várják el a törvénytiszteletet, akik maguk, a saját hasznukra alkotnak jogszabályokat?