Rengetegen kommentálták az esetet és többen is elmondták, hogy rendőr még soha nem tanúskodott rendőr ellen. Ezen aztán jól fel is háborodtak sokan. Ki ne tudná, hogy a műhibaperekben szinte ugyanez a helyzet, lámpással is alig találni olyan orvost, aki szakvéleményével hozzájárulna ahhoz, hogy kollégáját elmarasztalják, legfeljebb az egészen nyilvánvaló ügyekben ítélnek el orvosokat. Ugyebár itt a „mundér becsületéről” van szó, ez egy létező dolog.
A rendőrök általában – mint a filmekben – párban járnak, szinte többet vannak együtt a társukkal, mint a feleségükkel. A Büntető törvénykönyv egyébként lehetővé teszi, hogy aki nem akar, az nem kötelezhető arra, hogy közvetlen hozzátartozója ellen valljon. Nyilván a legalapvetőbb emberi ösztönről van szó, és ez így helyes. Hogy egyik rendőr miért nem vall a társa ellen … hát azért nem, mert ő is ember. Ezzel nem akarom felmenteni a rendőröket, csak azt akarom mondani, hogy borzasztó nehéz ebből a csapdahelyzetből egy rendőrnek kimászni.
Cserni bírót is megértem persze, borzasztó lehet a bírónak az, hogy tisztában van ugyan az igazsággal, de mégsem hozhatja meg a megfelelő ítéletet, mert nincs bizonyíték, a tanúk hallgatnak. Amúgy a korrupt zsaru rosszabb a legelvetemültebb bűnözőnél. A baj az, hogy ezek a korrupt zsaruk csak az amerikai filmekben nyerik el méltó büntetésüket. A film címére már nem emlékszem, de arra igen, hogy a korrupt zsarut Denzel Washington játszotta és megkapta a magáét. Amúgy ez is tipikus amerikai csavar, már eljutottak odáig, hogy a korrupt zsarut egy borzasztó jóképű, szimpatikus fekete színészre bízták. Harminc éve ezt nem merték volna megtenni, üvöltött volna a kórus, hogy „mocskos rasszisták” a filmesek. Megjegyzem, jó volna már végre egy korrupt cigány rendőrtisztet látni egy magyar filmben és becsületes, szorgalmas cigány nyomozót az utcákon. De hát, ez nem Amerika!