Borókai Gábor a Heti Válasz főszerkesztője válaszolt magának a lapjában. Lényegében azt írja, hogy neki nem lehet feladata, hogy mondjuk, Széles Gábort lebeszélje arról, hogy megossza a nyilvánossággal azt a felvetését, miszerint Orbán Viktor Kossuth reinkarnációja, ő pedig magát Hunyadi Jánoshoz és Görgey Artúrhoz hasonlítja. Nem nagyon érti, hogy miben hibázott, hiszen Széles Gábor látta és láttamozta az interjú végleges szövegét.

Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy Borókai Gábort kedvelem és tisztelem, a Heti Választ pedig a jobboldal egyetlen olvasható lapjának tartom. Ami a vitánkat illeti, az akörül forog, hogy egy lap, illetve főszerkesztője miképpen szólhat bele a politikába.

Szerintem – és ezt írtam a blogomban – például úgy, hogy helyt ad vitatható, vagy éppen nevetséges gondolatoknak. Az újságíró felelőssége szerintem nemcsak abban áll, hogy száműzi lapjából a szélsőséges gondolatokat, de nem ad helyt a nevetségeseknek sem. Aztán a harminc éves újságírói gyakorlatom arra is megtanított, hogy az interjúalanynak nem szabad megadni a lehetőséget arra, hogy a beszélgetés tárgyától eltérve pusztán saját, személyes indulataitól vezérelve támadjon meg másokat, akiknek ráadásul nincs lehetőségük a válaszra. Borókai Gábor igazi válasza az lett volna, ha megkérdezi Járai Zsigmondot arról, hogy Surányival együtt valóban ő járta-e ki Orbánnál, hogy Széles ne kapjon állami garanciát az oroszországi busz exporthoz.

A Heti Válasz azt is megkérdezhette volna Járaitól, hogy az MNB elnökeként milyen megfontolások alapján alakította a forint árfolyamot és, hogy tudott-e arról, hogy 2002 végén Széles Gábor szívesen leváltatta volna őt Medgyessyvel a jegybank éléről. Szerintem Borókai Gábornak ezeken a kérdéseken kellene elgondolkodnia.

    De hát maga nem ezekre a szakmai kérdésekről írt, hanem arról, hogy ha valaki hülyét csinál magából, azt a főszerkesztőnek meg kell akadályoznia.

    Bocsánat, de ezek a dolgok összefüggnek. Tisztázzunk valamit. A pártatlanság egyebek közt azt is jelenti, hogy annak, akit megtámadtak, ésszerű határidőn belül meg kell adni a lehetőséget arra, hogy hasonló feltételek mellett válaszolhasson. Borókai Gábor abban téved, hogy én az egyetemi hallgatókkal nem azt akarom elhitetni, hogy az ideális főszerkesztő „baráti telefonbeszélgetések során érdekes és érdemleges részt” kihúzathat-e a kész szövegből, hanem azt, hogy az újságíró, illetve főszerkesztő tartozik-e valamiféle felelősséggel azért, ami a lapjában megjelenik, és ha igen, akkor mit jelent az a két fogalom, hogy „felelősség” és „politikacsinálás”.