Stella kisasszony néhány napig szabadságon van, úgyhogy nincsenek kérdések. Természetesen válaszolok Aczél Endre felvetéseire. A legfontosabb az, hogy mi a műfaja a Nap-keltének. Aczél szerint háttérműsor, szerintem hírműsor. Hírműsor egyébként lehet ilyen is és olyan is. A híradóban híreket és tudósításokat hallunk, illetve látunk, míg mondjuk a Nap-keltében a hírblokkok mellett jó esetben aktuális hírekhez kapcsolódó, gyakran hírértékű interjúk töltik ki a műsoridőt. A régi szép időkben, valamikor a nyolcvanas évek végén éppen én voltam az, aki a rádió Reggeli Krónikájában vendégeket hívtam, hogy aztán az élő beszélgetésekből hír készüljön. Az interjú ugyanis fontos eleme a hírműsoroknak, ezt nevezzük „információszerző alapinterjúnak”. Ugyan miért kérdezne a riporter egy politikust a Nap-keltében, ha nem azért, hogy valamilyen új hírértékű információt húzzon ki belőle?
Ami pedig azt illeti, hogy Aczél Endre az elmúlt héten öt külpolitikai témájú dolgozat mellett egyetlenegy belpolitikai dolgozatot adott közre a Népszabadságban, kezdjük azzal, hogy az az egy épp elég botrányt kavart, nem mintha nem értettem volna egyet a mondanivalójával. (A katolikus egyház politikai tevékenységéről mondott véleményt.) Megjegyzem, ez az egy írás is kiverte a biztosítékot és ez az egy írás is megalapozza azt a véleményemet, amit a múltkor közzétettem. Csakhogy nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy újságíró nem lehet tudathasadásos. Az nem megy, hogy reggel – legyen bármiről is szó – kötelezően pártatlan és tárgyilagos vagyok, délután a számítógép előtt viszont ellenállhatatlan kényszert érzek arra, hogy a lap számára leírjam a véleményem.
Aczél Endre azt kérdezi tőlem, hogy diszkvalifikálja-e őt az, ha kedden megjelenik egy írása a Hillary-Obama párbajról, aztán másnap ugyanerről faggat a Nap-keltében szakértőket. Megnyugtatom, hogy szerintem nem. Mégpedig azért nem, mert – sajnos – Aczélon kívül alig néhány felkészült, magát kifejezni is képes kommentátor dolgozik a Magyar Televízióban.
Valamit a Nap-keltéről. 1989 augusztusában Forró Tamással mi kezdtük el. Ez egy laza, lezser, farmeres, pólós műsornak indult, és meg lehet nézni, hogy mára mi lett belőle. Irdatlanul hosszú, nyolc-tíz perces beszélgetések, közülük egy csomóról bűzlik, hogy rendelése készültek. Azt hiszem Aczél Endre, vagy Bethlen János újságírói felkészültségét senki sem vitatja, így én sem. Csakhogy két különböző dolog felkészült, művelt újságírónak lenni és egy másik kamera előtt laza, és ugyancsak felkészült műsorvezetőnek.
Végezetül valamit Pálffyról. Ő úgy döntött, interjút ad a Heti Válasznak. Engem az interjú egy szakmai jellegű részletével kapcsolatban megkérdeztek és úgy döntöttem, hogy válaszolok. Ennyi az egész. Hogy is mondják? Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.